Csörgő Andi

Eredeti végzetségem szerint tanító vagyok, és német szakos tanár. Tanítottam első osztálytól nyolcadikig. Mégis, csak miután megszülettek gyermekeim (Balázs 1997, Tamás 1999, Péter 2001 és Boldizsár 2006) értettem meg a kora gyermekkornak, az anyaság, a szülő-gyerek kapcsolat kérdéseinek a fontosságát.

A La Leche Ligával 2006-ban találkoztam, s rögtön éreztem, hogy megtaláltam a helyem. Még ebben az évben elindítottam Százhalombattán Anya-tej-klub néven azt a szoptatástámogató csoportot, amely a Liga elvei alapján működik ma is.

2007-ben elvégeztem a Szoptatásért Magyar Egyesület 40 órás „Korszerű szoptatási ismeretek” tanfolyamát, s azóta is folyamatosan képzem magam a szoptatástámogatás, a csecsemő testközelben gondozása, az anyává és szülővé válás mentális támogatásának területén. A Beli Buba Babahordozó Iskola tanfolyamvezetőjeként 2007 óta tanítok szülőket, nagyszülőket kendős hordozásra, 2009-ben pedig diplomáztam a ELTE PPk perinatális szaktanácsadó képzésén. Szakdolgozatomat a szoptatástámogatás módjainak vizsgálatából írtam.

Előadtam a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság Kongresszusán, az ELTE PPK Illyés emléknapok poszterszekcióján, voltam meghívott előadó a PPK és ÁJK közös „Jog és Pszichológia” kurzusán, a La Leche Liga továbbképzésein, és a Beli Buba Babahordozó Iskola tanfolyamvezetői képzésein.

2008 óta tartok konzultációkat szülőknek a várandóssággal kapcsolatosan, szülésre készülve illetve később, a babagondozás során, vagy az anyává válás, a gyermeknevelés során felmerülő kérdésekben. Azokban az esetekben fordulnak hozzám, ha érzéseiket, kételyeiket, vagy bizonytalanságaikat szeretnék szakemberrel megosztani.

Az elmúlt években szerzett tapasztalataim arra indítottak, hogy keressem az együttműködést más szakemberekkel, akik szintén szem előtt tartják azokat az igényeket, ösztönöket és szükségleteket, melyek mind a szülőket, mind a csecsemőket, kisgyermekeket jellemzik ebben az időszakban.

Úgy látom, hogy fontos lenne a különböző szakmák közötti összefogás, és a team-munka, illetve az állandó ismeretbővítés, a továbbképzés nem csak a saját szakmán belül, hanem a a társszakmák újabb eredményeiről is tájékozódva.

Nagy örömömre, azok az általam nagyra becsült kollégák (és egyben barátok), akiket megkerestem, szívesen csatlakoztak hozzám, így megalakulhatott a Perinatális Közhasznú Egyesület.

Az Egyesület vezetése megtisztelő feladat, s tudom, hogy közösen tudunk együtt tenni azért, hogy mind jobb, átfogóbb támogatást nyújthassunk a családoknak ebben a fontos időszakban.

Honlapom. www.perinatal.hu

 

Gyarmati Andrea

 Még magam is szinte gyerek voltam, amikor gyerekekkel kezdtem foglalkozni: 18 évesen első munkahelyem egy csecsemőotthon volt, ahonnan egy év múlva örökbe fogadtam egy kislányt, majd szültem egy kisfiút. Mára ők felnőttek; a lányom évek óta a barátjával él, a fiam egyetemista. Család mellett jártam egyetemre (angol tanári és alkalmazott nyelvészi diplomát szereztem). Tanítottam óvodás korút, általános iskolásokat, gimnazistákat, majd órákat adtam a Debreceni Egyetemen és posztgraduális oktatásban is dolgoztam. Ekkor rájöttem, hogy ez nem az én utam és főállásban kezdtem fordítani egy alapítvány számára, főként különböző korú gyerekeknek és tanítóiknak szóló anyagokat. Egy évig egy önismereti alkotókört vezettem, majd régi álmom megvalósításába fogtam és jelentkeztem az ELTE pszichológia szakára. Tanulmányaimat az alapozó 3 év után kislányom születése miatt szakítottam meg és kisfiam érkezése miatt nem tudtam még újra folytatni.
 
A gyerekek születése nem csak olyan területekre irányította rá a figyelmemet, mint a kötődő nevelés vagy a csecsemőkori segített szobatisztaság (EC), hanem – mivel a lányom Down-szindrómás – folyamatosan szerzek a sérült gyerekek nevelésével és fejlesztésével kapcsolatos ismereteket is. Az alternatív tanulási formákkal való kísérletezés mellett örömmel fedezem fel a természetes csecsemőgondozás előnyeit a sajátos nevelési igények kielégítésében. Tapasztalataikról, életünkről rendszeresen beszámolok a blogunkban (szirkababa.blogspot.com), amelynek mára napi ezer körüli látogatója van.

Ónodi Ágnes

 Biológusként és biológia tanárként végeztem az egyetemen. Nagyon fontos érték számomra minden élő tisztelete. Azzal, hogy tanultam az élő-világról, ennek a tiszteletnek élhettem. Erőt ad, hogy érzem: a lüktető természet része vagyok. Sokat jelent nekem, hogy adhatok, és tanítás közben megélhetem ezt.

Hat éve megszültem első gyermekem. Kiságyba raktam, napirendre szoktattam. Szenvedtünk. Nagyon. Ahogy szültem őt, ahogy együtt voltunk – csikorgott, recsegett, ropogott valahogy az egész. Kendőbe is raktam. Na, ott jó volt! Ott részei voltunk egy természetes áramlásnak, amivel finom volt együtt áramlani. Akkor, ott, még nem értettem, mi történik velünk pontosan. Csak kinyílt előttünk egy út, és elindultunk rajta.

Négy éve megszültem második gyermekem. Együtt voltunk, szorosan. Éjjel és nappal. Éreztem, hogy ez az állapot az, amit ismerek és szeretek; amiről tudom, hogy jó: amikor a természet éltető lüktetésével vagyok együtt. Meg akartam érteni, hogy mi történik velünk. Elkezdtem utánajárni, tanulni, falni minden ismeretet, ami közelebb vitt ahhoz, hogy megértsem: miért szenved anya és babája, ha távolság van közöttük? Miért jó nekik, ha együtt vannak? Akkor miért van minden baba, akivel találkozom messze az anyukájától? Hol a baba helye és miért ott van?

Közben tanítani kezdtem a kendőkötést, és mindent, amit már tudtam a témáról. Mert sokan kérték, hogy tanítsam meg nekik is. Mert ezt a csodát másnak is oda akartam adni!

Fél éve szültem harmadik gyermekem. Már értem. Értem, nem csak érzem, hogy rajtam a helye. És úgy élvezem a babázást, mint amikor önfeledt, gondtalan kislányként babáztam, és készültem rá, hogy majd én is anyuka leszek.

És azóta is falom a tudást a témában, hogy minél jobban tudjak segíteni azoknak, akik nyitottak erre. Segíteni, hogy ők is megérezzék: akkor kerek a világ, ha tudjuk: babának, kisgyereknek testközelben a helye! www.hordozo.hu

Szabó Vera

30-as éveinek elején járó, kétgyermekes anyuka, baba- és gyermekhordozási tanácsadó, oktató vagyok.

Egyetemi éveim alatt és után (angol-japán szak) több mint egy évtizedig tanítottam ifjút s öreget az angol nyelv rejtelmeire. Nagyon szerettem tanítani, emberekre figyelni, adni magamból ott, ahol kérték. A nyelv iránt az alázat, az emberek iránt a tisztelet minden órán velem volt – mégsem volt kerek a világ. A munka munka maradt. S ez még inkább így volt a gyerekek születése után.

A fiúk megszülettek, a hangsúlyok eltolódtak. Többet tanultam tőlük magamról s az élet dolgairól, mint eddigi életemben bárkitől. Új utat, értelmet mutattak… A kezdeti bizonytalan, görcsös időszakban mentsvárnak bizonyult a hordozókendőnk. A sors ajándékának tekintettem. A nagyfiammal való első igazi találkozásom is hordozós pillanathoz fűződik, s a hordozás azóta életünk meghatározó része. És sajnos – vagy szerencsére, attól függ honnan nézzük – tapasztalatból tudom, milyen helytelenül, rosszul hordozni, meg azt is, mit jelent a hordozás hiánya. Útkeresés közben ezeken is átmentünk. Egy biztos: szenvedélyesen szerettem magamon tudni a fiamat.

Időközben egyre pihentebb bölcsész agyam pedig információra éhezett, s kutatni kezdtem a hordozás történetét, néprajzi hátterét. A téma azóta is foglalkoztat, s rövidebb-hosszabb publikációimból, remélem, mind többen megismerhetik a hordozásnak ezt az oldalát is.
Miután így a szerelem és az elméleti háttér már megvolt, 2007-ben, Ónodi Ágival való találkozásom után végre teljesen kikerekedett a világ: a hordozás technikájáról, módszereiről is mély, alapos tudást kaphattam kezembe, amit Ágival azóta is építünk, finomítunk, fejlesztünk. A történet innentől mesébe illik, sokszor magam is alig hiszem. Nem csak újra taníthatok, de azt adhatom az embereknek, amit az egyik legfontosabb dolognak tartok a világon: a baba- és gyermekhordozást!

A tanfolyamok, órák, előadások mellett folyamatosan tanulok jómagam is: gyerekeimtől, Ágitól, anyukáktól, apukáktól, kollégáktól, a világhálón, iskolánkban, továbbképzéseken, szakmai fórumokon. Ebben élek, ez éltet. Teljes szívemből szeretném, ha mindenki tudná, érezné, belátná: a hordozás nem csupán fantasztikusan finom, de életbevágóan fontos dolog!
Hát, röviden ez vagyok, így vagyok én.  www.hordozo.hu

 

Mindent a mosható pelenkáról… blog

A dátum: 2008. február – amely hónapban, némi fórumos előkészületek után megszületett a mosható pelenka blog. Az oldal, amelynek szerzői megunták, hogy több fórumból összevadászva, több ezer hozzászólást végigolvasva kell egy-egy információt “kibányászni” a rejtekből. Néhány lelkes édesanya és édesapa úgy gondolta, hogy szükség van egy olyan folyamatosan frissülő és a témát átfogó független blogra, amely az érdeklődők számára segítséget nyújt a mosható pelenkázáshoz. Mára a mosható pelenkázás egyre nagyobb ismertségnek örvend, a blognak pedig folyamatosan bővül a látogatottsága. Nem csupán a gyakorlati ismeretekben szeretnénk segítséget nyújtani, hanem a mosható pelenkázás hátterével, szellemiségével is sokat foglalkozunk – épp ezért készítettünk egy mini-interjú sorozatot, amely a magyar forgalmazók és viszonteladók mellett igyekszik külföldi gyártókkal is felvenni a kapcsolatot, hogy a magyar olvasók betekintést nyerhessenek a külhoni helyzetbe. Emellett természetesen bemutatjuk a legújabb, hazánkban is kapható termékeket, és független oldalként időről-időre különféle összehasonlító tesztek készítésével térképezzük fel a márkák és típusok előnyeit és hátrányait. Egy olyan környezettudatos életforma lebeg a szemünk előtt, amely a kupacnyi szemét helyébe egy másik értékrendet helyez, kihangsúlyozva a természetes anyagok fontosságát. Másfél év távlatából bizton állíthatjuk – a reményeink megalapozottak, a szemléletváltás előttünk zajlik.