A szervezőkről

by Mariann Lippai on October 1st, 2009
No CommentsComments

Szeretnénk felsorolni a szervezőket, akik a kesztyűgyári programok megvalósulásán dolgoztak, hogy lássátok, mennyi ember kell egy ilyen egyhetes rendezvény sikeréhez. Szeretnénk majd egy nagy csoportképet is készíteni magunkról! (és akár egy személyesebb bemutatkozást is..)

Banya és Mérienn a hordozas.hu honlap gazdái és gondozói.
Belin gyönyörű köszönőajándékokat készített az előadóknak.
Cseso előadókat szerzett, projektort kölcsönzött, és remekül moderált.
Dunyus és Kelcsike foglalkozott a szponzorokkal, és Rizivel kiegészülve a hordozóforgalmazókkal. Ikra tavalyi tapasztalataival és tanácsaival támogatta őket.
Dzsudzsi volt felelős a kézműves foglalkozásért és az ökonapon szervezett tanácsadásért.
Eszti tartotta a kapcsolatot a vidékiekkel, szervezte a hordozós tanácsadást, ontotta az ötleteket, és neki köszönhetjük a zseniális hordozós tablókat.
Évuska írta a szövegeket, felügyelte a sajtós csapatot, és a fővédnökkel tartotta a kapcsolatot.
Hzsofi közvetítette az onbag tombolafelajánlását és a sminkes testvérét a divatbemutatóra.
Juliabel az alakulóban levő egyesület jogi ügyeit felügyeli.
Kattix az ötletgazdája és lebonyolítója a kendőláncnak.
Livus koordinálta a tombolát, a közreműködőknek szánt ajándékokat, az info kukac hordozas pont hura beérkező levelek megválaszolója, a szervező csapat egyik döntéshozója, úgy általában a szervezés motorja volt, és ő találta a kesztyűgyárat.
Melinda állította össze a kiállítást, és a Héten is folyamatosan fotózott.
Nathaly81 a sajtós csapatot erősítette, részt vett a divatbemutató szervezésében, és az ő ötlete volt a logófotó.
Orsko erőssége a Kesztyűgyárral való kapcsolattartás, ő gondozza a pénzügyeket, és pályázati felelősként ténykedett.
Palaty a divatbemutatót szervezte, és a babzsákokat hozta.
Pynky több reggel is vállalta a sétafelelős szerepét; a 13. kerületi mamákkal együtt segített újrahasznosított játékokat készíteni a gyereksarokba.
Szandimandi a pólóbiznisz levezénylője, a nyomdai munkákat bonyolította, előadókat szerzett, moderált, és filmezett, valamint ő volt a szervező csapat másik döntéshozója.
Szilikon nagy tapasztalatával, építő kritikájával, tanácsaival és szerteágazó ismeretségeivel járult hozzá a Hét sikeréhez, előadott és moderált.
Szilunak köszönhetjük, hogy helyszínt biztosított a szervezői találkozókhoz, és nagy érdemei vannak a film elkészültében, rendelkezésre bocsátott egy csomó játékot, valamint párja, Kris segítségét is igénybe vehettük!
Ylang szintén a sajtós különítményben dolgozott, zenészeket szerzett, összeállította a hordozós tablókat, valamint ő volt a csapat mindig mozgósítható “bébszittere”. Az ő párja keze munkáját dicséri a logófotó, édesanyja és munkatársai őrizték a babakocsikat.
Zituci szerkesztette a plakátot, szórólapot, logós cuccokat, újrahasznosított játékokat készített a gyereksarokba a XIII. kerületi mamákkal, kapcsolatot tartott az előadókkal, és rendszerezett táblázataival segített mederben tartani a szervezés folyamát.

A legtöbben 1-2 (3 ) gyerekkel, munka mellett vállalták a szervezés gondjait és örömeit. Mindenki mozgósította az ismerőseit, előadókat javasolt, felajánlotta a kapcsolati tőkéjét és a maradék szabdidejét. Mindenkire vonatkozik, hogy a kesztyűgyárban rengeteget dolgozott minden poszton, sétált ha kellett, cipelt, ha az kellett! Köszönjük mindenkinek, akit itt nem soroltunk fel, de akár csak egy email továbbküldésével is hozzájárult a munkánkhoz. És végül köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek!


Categories: Szervezői blog

Leave Comment

Commenting Options

Alternatively, you can create an avatar that will appear whenever you leave a comment on a Gravatar-enabled blog.